adás
Merítés – Okosnak lenni jó! A TUDÁS öröme…
2015.11.03. kedden 13 órakor a Civil Rádióban (FM98)
Okosnak lenni jó. Szívem szerint ezt írnám ki minden iskola ajtaja fölé. És jó azt csinálni, amit szeretünk. Abból megélni, amiben igazán jók vagyunk.
Van, akinek elsőre sikerül. Van, aki már gyerekkorában tudja, mi szeretne lenni. De szép számmal vannak olyanok is, akik valamilyen behatásnak köszönhetően nem a szívük szerinti pályát választják. Olyan is előfordul, hogy a környezet nem figyel fel az illető képességeire, így azok nem derülnek ki a pályaválasztás idejére. Néha sosem mutatkozik meg a tehetség.
Tehetségesnek lenni jó. Gondolják sokan. A tehetség megléte azonban önmagában még nem a siker záloga. Gondozni, fejleszteni kell a tehetséget, hogy valóban kiteljesedhessen beváltva a benne rejlő értékeket. A szakemberek szerint ezt érdemes már gyerekkorban elkezdeni. A tehetségek felfedezésének és fejlesztésének kereteiről beszélgetünk Csemer Patríciával, a Tehetséghidak Program” alprojektvezetőjével.
Sikeresnek lenni jó. A tehetség minden szakmában jól jön. A média világában ez talán fokozottan így van. Komlósi Gábor 25 évvel ezelőtt alapította meg média iskoláját, amely mára már számos ismert televíziós személyiséget adott az országnak. A beszélgetés során elmondja, általában hogyan derül ki, a jelentkező miben tehetséges? Milyen műfaj áll neki a legjobban?
A tudás nem csak „hatalom”, hanem öröm is. A felnőttkori tanulás ma már természetes, sőt szinte kötelező, ha az ember lépést szeretne tartani a változó követelményekkel. Itt nem csak egy adott szakmán belüli továbbképzésre kell gondolnunk. Mostanság jó néhányan gyakorta kényszerből kénytelenek pályát változtatni, szakmát váltani.Nagyon kevesen tanulnak valamit csak magáért, a TUDÁS ÖRÖMÉÉRT. Pedig valószínűleg hasznos lenne a gyermekeknek minél fiatalabb korban „megtanítani”, hogy okosnak lenni jó dolog. A tanultság széles látókörűséget is eredményezhet. És minél többet tud az ember, annál inkább maradhat talpon az Élet változásait követve. Erről a témáról beszélgetünk Déri Krisztina mediátor-kiképző trénerrel.
szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix