adás

 

Nyelvükben élő nemzetek

2017.10.31. kedden 11 órakor a Civil Rádióban (FM98)

     

 

A budapesti Osztrák Intézet nemrégiben nyílt napot szervezett annak érdekében, hogy bemutassák az Intézetben elérhető képzéseket.  Lehoczkyné Gál Erika ügyvezető igazgatót nem csak arra kértük, hogy mutassa be az ott folyó munkát. Arra is kitértünk a beszélgetésben, hogy a nyelvtanulásnak mi a jelentősége az emberek életében? Mit profitálhatunk a nyelvtudásból?

https://www.budapest.oesterreichinstitut.hu/nemet-tanulas-budapesten/  

A La femme magazin  indította el az 50 tehetséges magyar fiatal programot, amelynek keretében ígéretes fiatalok kapnak támogatást mentorok segítségével. 2015.-ben Hodosán Dóra is bekerült a programba. Idén már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzős hallgatója. Dórával a diplomához elengedhetetlen nyelvvizsga megszerzéséről beszélgettünk. Könnyű, vagy nehéz a nyelvvizsga követelményt az egyetemi tanulmányok mellett teljesíteni?

http://www.lafemme.hu/tehetseg/profil/Hodosan_Dora/  

 

Ma már egyre többen választják azt, hogy külföldi útjaikat saját maguk szervezik meg az internet segítségével. Lengyel Ildikó utazás szakértővel körbejártuk a témát. A nyelvismeret szükségességéről is beszélgettünk. A saját külföldi utak megszervezése vajon lehetséges-e nyelvismeret nélkül?

https://www.fireflies.com/ A saját utazási iroda iránt érdeklődők, az alábbi linken található kérdőív segítségével léphetnek kapcsolatba a szakértővel. https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSczJMs9bDVqAzbHl5mjY4NJzjSDCIFT469Ap2SrGfbLl7lznw/viewform?c=0&w=1  

 

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix 


Kiemelt adások

A tartalom a képre kattintva hallgatható meg.

 

 

Partnereink