adás
Merítés – Életmód váltó
2015.07.28. kedden 13 órakor a Civil Rádióban (FM98)
Idén, ötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Sajtóházában az Életmód napot. dr. Szalontai Éva az Életmód Szakosztály elnöke évről-évre különös gonddal állítja össze a meghívottak listáját. Idén a család egészsége volt a központi téma. A mai Merítésben két, sokakat érintő területről beszélgetünk.
Professzor Dr. Veress Gábor a Balatonfüredi Állami Szívkórház főigazgató főorvosa. Az Intézmény nem csupán a rehabilitációban nyújt hathatós segítséget a betegeknek. Szakképző Kórházként is fontos szerepet tölt be az orvoslás területén. Részt vesznek az orvostanhallgatók képzésében, posztgraduális keretben pedig szakorvos jelöltek, és szakdolgozók képzését végzik. 2007-ben Szakképző Kórházzá minősítette az Intézményt a Semmelweis Egyetem. Az egész országból fogadnak betegeket rehabilitációra, emellett a Szívkórház Veszprém megye sürgősségi ellátó centruma is. Az adás első részében a Szívkórház szerepéről beszélgetünk, kitérve a prevenció fontosságára is.
Dr. Thurzó Kovács Gabriella orvos biológus a helyes életmód szerepét hangsúlyozza. A beszélgetésben elhangzottak tabukat dönthetnek le. Régóta ismert tény, hogy a táplálkozás milyen fontos szerepet játszik az egészségmegőrzés szempontjából. Az utóbbi évek kutatásai nyomán számos korábbi táplálkozással kapcsolatos nézet is megdőlni látszik.
Balatonfüred nem csupán a szívbetegek számára nyújt tökéletes környezetet a gyógyuláshoz. Évente turisták tízezrei látogatnak el a Balaton fővárosaként is emlegetett településre. A különleges hangulatú város lakói nem csak a reformkori épületek állagának megőrzését tartják fontosnak. Kiemelt figyelmet fordítanak a reformkor értékeinek bemutatására is. Schindele Györgyné, Emi immáron egy évtizede fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a több mint 60 főből álló Reformkori Hagyományőrzők Társasága tagjaival együtt, színvonalas kulturális események keretében ismertesse meg az emberekkel a reform kor értékeit. Emi nem csupán aktív közéleti szereplő. Elképesztő tudatossággal, és eltökéltséggel hozott létre egy komoly családi vállalkozást. Példa értékű, hogy bölcs szülőként miképpen segítheti valaki a gyerekei boldogulását. Figyelemre méltó, hogy az értékrendek megtartásával, a családi gyökerekből merítkezve, milyen csodálatos eredményekre képes napjainkban is, egy egymásra odafigyelő, összetartó család.
szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix
Karolina kávéház, és koktélbár: http://www.karolina.hu/
Reformkori Hagyományőrzők Társasága: http://www.reformkor.hu/
A balafonfüredi fotókat készítette: Németh László, és Csicskó Pál