adás

Merítés – Mindennapi példaképek

2015.08.25. kedden 13 órakor a Civil Rádióban (FM98)

 

Ha a mai fiataloknak példaképeket javasolnék, Iszák Tibor bizonyosan köztük lenne. Kevés olyan tevékeny és elhivatott emberrel találkoztam, amilyen Sonkád polgármestere. Nem csupán településfejlesztési programokkal igyekszik előrevinni az általa vezetett települést. Innovációs lehetőségeket, újdonságokat kutat, amelyekkel minden értelemben jobb helyzetbe képes hozni Sonkád lakóit. Olyan álmai vannak, amelyek messze túlmutatnak a manapság megszokott formulákon. Ő nem csak nagyot mer álmodni, keresztül is viszi azokat a mindennapok forgatagán. Idén nyáron rendezték meg a Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyetemét. Amikor a Polgármester Úr, aki maga is mesterpedagógus előállt az ötlettel, rajta kívül senki sem adott volna egy fabatkát sem a megvalósulásért. Azonban július első hétvégéjén a rekkenő hőségben több mint 500 vendég érkezett meg a kicsi   Szabolcs-Szatmár Bereg megyei településre, amely vendég létszám az ott élő lakósság számának közel kétharmadát tette ki. Iszák Tibor nem csupán a település lakóit nyerte meg a nagyszabású kezdeményezéshez. A szakmát is egyértelműen megnyerte. Kiváló csapat, és szakmai segítők sora állt fel a polgármester mellé. Többek között az

Sonkádi szabadegyetem

Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatási Hivatal, és a KLIK  is rangos előadókkal járult hozzá az eseményhez. Természetesen a több száz résztvevő szállásáról és ellátásáról Sonkád lakói és a környező települések összefogásával lehetett gondoskodni. Ezzel a programmal kétséget kizáróan az Ország számos pontján jó híre megy annak a községnek, amelyről valószínűleg az emberek jelentős része azt sem tudja, merre található. Ugyanis olyan magas színvonalú rendezvénynek lehettek részesei a jelenlévők, amelyről a legkritikusabbak is csak a legnagyobb elismeréssel szólhattak. Iszák Tibor Sonkád polgármestere, és Hollósi Géza témavezető, az Oktatási Hivatal Projektigazgatóság munkatársa mesél arról, hogy mi minden kellett egy ekkora volumenű rendezvény megvalósításához.

http://www.sonkadiszabadegyetem.hu/

 

amcham_logo_colorAz adás második részében sem evezünk túl messzire az álmok megvalósításától.  Rajki Zsuzsa az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítványt álmodta valóra Magyarországon. 25 éve rendületlen kitartással segítik olyan szervezetek munkáját, akik hátrányos helyzetű, vagy sérült gyerekekkel foglalkoznak. A mostani beszélgetés apropója a "TARTALMAS SZABADIDŐ - SZÁRNYALÓ GYERMEKEK” pályázat, amelyben a szabadidő hasznos eltöltését segítő, valamint a tehetséggondozást hosszabb távra vállaló szervezetek kaphatnak támogatást.

http://www.amcham.hu/amcham-park-tree-planting-at-merek-25-years-25-trees-courtesy-of-alcoa

 

Lobby Cafe

Az adás utolsó beszélgetése is példa értékű lehet. Egy olyan kezdeményezésről számolunk be, amely ma még koránt sem elterjedt Magyarországon, azonban térségfejlesztő hatással bírhat. A Lobby Café létrehozói nem csupán azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a gazdasági élet szereplői számára teremtsenek elegáns teret üzleti tárgyalásokhoz. Remek érzékkel ötvözték a művészetet és a gasztronómiát, amely stílusában és minőségében is figyelemreméltó helyszínt ad üzleti találkozóknak. A Szeged belvárosában található Lobby Café egyben művészeti kiállító tér is, amely Hegedűs Tünde művészeti vezetőnek köszönhetően a kortárs művészetre hívja fel a figyelmet. Petykó Zoltánt, a Lobby Café ügyvezetőjét az ötlet létrejöttének okairól faggattuk.

http://www.lobbycafe.hu/

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix