adás

 

 

muosz_logo     Merítés – Kulisszatitkok - 2015.06.02. kedden 13 órakor a Civil Rádióban (FM98)

 

2015. június 5-én pénteken ötödik alkalommal kerül megrendezésre a MÚOSZ Sajtóházban az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Életmód Nap, melynek vezető témájaként idén a család egészségét választották a szervezők. dr. Szalontai Éva az Életmód Szakosztály elnöke a program összeállításakor minden évben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az újságírók az egészségmegőrzés és az egészséges életmód témakörében a legfrissebb információkhoz jussanak hozzá. Neves szakemberek, kutatók, feltalálók osztják meg évről évre a sajtó megjelenő munkatársaival aktuális eredményeiket, ezzel is hozzájárulva az információknak a nagyközönséghez történő mielőbbi eljuttatásához.

A Merítés első riportjában Tóth Károly elnök úrral az Életmód nap sajtó jelentőségéről beszélgetünk. Az interjú kapcsán azonban túltekintünk az életmód és az egészségmegőrzés témakörén. Az újságírókat is érintő egészségi kockázatok mellett az etikus sajtóról, a korrekt és elfogultatlan tájékoztatásról, és a határon túli magyar újságírókkal való kapcsolattartás fontosságáról is szót ejtünk.

A MÚOSZ Életmód napjának vendége Szeverényi László, az Ausztráliai Kisújság tulajdonosa és szerkesztője. Arról mesél, miben nyújt segítséget a más országban élő magyaroknak a magyar nyelven megjelenő újság. Nem csupán az anyaország híreinek megismerésére, és egymás tájékoztatására alkalmas egy ilyen sajtóorgánum. Az anyanyelv megőrzése, az identitás tudat megerősítése elengedhetetlenül szükséges a természetesen megtörténő asszimilációs folyamatok mellett. Legfőképpen a már kint születettek, a másod és harmad generációs leszármazottak számára nagy kérdés az anyanyelv és az identitás megőrizhetőségének kérdése.

 

erdal

Az adás második részében egy különleges beszélgetés részesei lehetnek a hallgatók. Erdal Şalikoğlu orvos Isztambulban. Elkötelezett ember, aki a szívében magyar. Ez teszi őt különlegessé. Sok évvel ezelőtt az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben képezte tovább magát. Ezek alatt az évek alatt szeretett bele Magyarországba és a magyar nyelvbe. Szabadidejében török és magyar nyelven énekel, és ősi hangszeren népzenét játszik. Immáron a 4. magyar könyvet fordítja le török nyelvre, mert elhivatottan szeretné megismertetni a török népet a magyar irodalommal. Így jelenhetett meg törökül Gárdonyi Géza remekműve, az Egri Csillagok is. Mély barátság fűzi Kobzos Kiss Tamáshoz, akivel török és magyar nyelven előadott dalokkal, lemezekkel, koncertekkel, közösen örvendeztetik meg a török és a magyar népzene kedvelőket.

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

 

 

 

erdal_könyv