adás

 

Merítés – Lelkünk titkai,  és a gondolkodás innovációja

2014.10.01. szerdán 19 órakor a Civil Rádióban (FM98)

 

Július 23.-i adásunkban az életmód jelentőségére fordítottunk figyelmet. Az adásban Fenyő Iván színművészt is megkérdeztük erről a sokakat érintő kérdésről. A népszerű, fiatal művész, akkor még egy szóval sem árulta el, hogy milyen meglepetéssel készül elkápráztatni a rajongóit.

 

ivan-borito-latvany

A napokban jelent meg saját kiadásában az Észlelések, avagy egy gondolkodó ember naplója című könyve. Egy őszinte, és kitárulkozó napló, az emberről. Önmagáról.

Mi lehet ebben az érdekes? Kérdezheti most a hallgató. Hiszen celeb botránykönyvek sorban jelennek meg mostanában, amelyben igencsak kitárulkoznak az ismert személyek. Sokszor mások életét is kitárva ezáltal.

Az az érdekes ebben a könyvben, hogy egy szokatlan naplót tarthat a kezében az olvasó. Amelyben a művész valóban nyers őszinteséggel tárja ki a lelkét, érzéseit, és osztja meg a gondolatait a világról, önmagáról, az Életről. Egy kicsit másképpen, mint ahogy azt egy ismert közszereplőtől megszokhattuk.

A mű megszületéséről, az inspirációról, az okokról, és a következményekről beszélgetünk Fenyő Ivánnal.

 

 

Dr. Kollár József filozófus, és Déri Kriszti vezető tréner már több alkalommal volt a műsor vendége. Minden találkozásunkkor, az új típusú gondolkodás időszerűségéről beszélgettünk. Ezúttal egy szokatlan kezdeményezésről számolnak be a hallgatóknak. A coaching, és a művészet különös házasságára készülnek. Az innovatív módszert Horváth Éva Mónika képzőművész, performer bevonásával álmodták meg. Arról beszélgetünk, milyen módon alkalmazható az életvezetés tudományában, egy alkotóművész szemlélete?

 

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix