adás
Koltai Róbert Jászai Mari díjas, Érdemes Művész. Nem csupán a közönség kedvence. Szakmai elismerések, díjak sora szegélyezi pályafutását. Játszik, rendez, film forgatókönyvet ír. Nem csak ebben a tekintetben sokoldalú művész. Nem lehet beskatulyázni. A vérbő komédia, éppen olyan közel áll hozzá, mint a tragikomikus karakter. Ám talán nem meglepő, hogy nagy mélységek is rejlenek a személyiségében. És gyakorta fanyar humorral nyúl, talán kicsit tabu témákhoz, társadalmi drámákhoz, családi, emberi, lelki mélységek bugyraiba belenyúlva.
A Thália Színházban nemrégiben mutatták be a Jelenetek két házasságból című, két egyfelvonásos darabból álló előadást, melyet B.Török Fruzsina írt, Móricz Zsigmond művei alapján. A rendező Koltai Róbert. Az előadás további érdekessége, hogy a művész nem csupán a darab színpadra alkalmazásában vett részt, hanem a Rab oroszlán című egyfelvonásosban Gubás Gabival, színészként is brillírozik. Az asszony beleszól című másik egyfelvonásosban pedig, Sztarenki Dórát, és Egri Bálintot láthatja a közönség.
A műsor első részében, az előadás kapcsán beszélgetünk Koltai Róberttel.
Május 7. és 11. között, a Thália Színházban kerül megrendezésre, a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje.
Lantos Anikó fesztiváligazgatóval, az előadások mellett, a kísérő programokról is beszélgetünk.
A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének részletes programját megtekinthetik a honlapunkon, a merites.hu oldalon.
Májusban még egy nagyszabású, több napos rendezvény sorozat kötődik a határon túl élő magyarokhoz.
Május 18. és 25. között rendezik meg a IV. Magyar Világtalálkozót.
A világ minden tájáról, mintegy hetven országból várják a hazalátogató vendégeket Budapestre, a SYMA Rendezvényközpontban felépítésre kerülő Világfaluba.
dr.Tanka László, a Panoráma Világklub elnöke, az esemény sorozat főszervezője, az idei program főbb érdekességeire hívja fel a hallgatók figyelmét.
szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix