adás

 

 

Merítés 2013.03.31.-én, vasárnap 13 órakor a Civil Rádióban FM98 - Jövőnk zálogai

 

Az utóbbi adásokban nagyon sok szó esett az emberi élet kiteljesedésének lehetőségiről, a társadalmi folyamatok alakulásáról, az élet fenntarthatóságáról városi, és vidéki környezetben, gazdálkodási kitekintésről, a biológiai fejlődés, és orvosi technológiák fejlődésének szempontjairól, környezetvédelemről kicsiben, és nagyban egyaránt. Legutóbb a Dr. Szász Ilmával készült riportban arról is beszélgettünk , hogy miképpen alakulhatott ki az élet a Földön szellemi szempontokat is figyelembe véve, és mi végre lehet, mi végre van az ember ezen a bolygón? Ebben a Merítésben Takáts Péterrel folytatjuk ezt az irányvonalat. Azt a témakört feszegetjük, hogy egy adott korban, most éppen a XXI. században mi lehet az életfeladata az embereknek, és ez milyen formában predesztinálja, avagy kényszeríti a megszületetteket az adott sorsfeladatuk elvégzésére? Nem spirituális beszélgetést hallanak. Nagyon is földi, gyakorlati szempontok szerint beszélgetünk a mai társadalmi folyamatokról, a fiatalok élet lehetőségeiről, a családok, a szülők érintettségéről. Mostanában számos személyes, családi, és össztársadalmi folyamat zajlik Magyarországon, és a világ más pontjain is, amik jól tükrözik a változások igényét, szükségszerűségét. Így van ez az iskolai oktatás átszervezésének területén épp úgy, mint a vállalkozásfejlesztések témakörében. Egyre több ember ismeri fel azt a tényt, hogy a saját gondolkodásának az átalakításával képessé válik arra, hogy megváltoztassa a lehetőségeit, vagy legalább befolyással legyen élete alakulására. Takáts Péter szervezetfejlesztési tanácsadó, közösségfejlesztő, szociális vállalkozó. Többek között a Menedzserkalauz című két kötetes mű szerzője, amely a vállalkozások organikus szemléletével foglalkozik. Neve összeforrt Magyarországon a kulturális kreatívok mozgalommal. Sokoldalú, remek szakember, számos személyes hazai, és nemzetközi tapasztalattal, kiemelkedő szaktudással. Két témakörről beszélgetünk. Az elmúlt év végén a fiatalok utcára mentek az oktatásban tervezett változások hírének hallatán, és erőteljesen hallatták a hangjukat, kifejezve saját elképzeléseiket, a jövőjüket illetően. Vannak törekvések arra, hogy a pályakezdő, munkanélküli fiatalok helyzetét valamiképpen segítsék, de az ebben elért eredményeket az elvándorlók száma nem igazolja vissza. Az adás első felében a mai fiatalok sorskérdéseiről beszélgetünk nagyon gyakorlatiasan, a második részben pedig arról lesz szó, hogy ki is a szociális vállalkozó? Mit takar ez a jelző? Számos kérdésben kaphatnak ötleteket a fiatalok, és támpontokat a szülők ahhoz, hogy mihez kezdjen, mihez kezdhet a gyermek a pályaválasztáshoz tartozó képzési rendszer kiválasztása érdekében? Illetve mi tévő lehet, ha az iskola elvégzése után, ha nincs meg első lépcsőben a vágyott munkahely? Takáts Péter szerint bár Magyarországon még koránt sem ideális a helyzet, a világban egyre erősebb a tendencia arra, hogy mindenki valóban megtalálja a saját helyét, és ezzel képessé váljon egy olyan élhető életet, és környezetet kialakítani önmaga, és a családja számára, ami messze meghaladhat minden eddigi lehetőséget. Az adás második részében Péter elárulja nekünk, hogy mit jelent a szociális vállalkozó kifejezés? Miért jó szociális vállalkozónak lenni? Milyen hatása lehet a vállalkozások ilyentén való átalakulásának a társadalomra, és abban az egyének életére munkavállalói, és munkaadói oldalról egyaránt. Takáts Péterrel, és Varga Csabával, a Stratégiakutató Intézet elnökével 2010-ben filmet is készítettünk a részvételi demokráciáról, amelyet a www.tudatos-csatorna.org oldalon tekinthetnek meg. A műsorok a honlapon keresztül bárhonnan, élőben is elérhetők. Örülünk, ha hallgatóink barátaiknak, ismerőseiknek is ajánlanak bennünket. Az internetnek köszönhetően, már a világ bármely pontjáról elérhetőek vagyunk. Megtalálnak bennünket a facebookon is. Legközelebb április 3.-án, szerdán este 19 órakor várom önöket a Merítéssel.

 

Csaba Beatrix szerkesztő-műsorvezető