↑ Return to 2015

Oldal nyomtatása

Merítés – Élet-úton – 2015.04.21

merites-150x150Merítés – Élet-úton – 2015.04.21. 

Vannak olyanok, akiket az Élet egyféleképpen felemel, és a tenyerén hordoz.

Ilyenek például azok, akik fontos történelmi pillanatokban olyan pozíciót töltenek be, amelyben valósan cselekedni tudnak hazájuk érdekében. Akár azzal, hogy öregbítik annak hírnevét, akár azzal, hogy hagyományt teremtenek egy-egy eseménnyel ami nemzetközi hírűvé válik, akár azzal, hogy Hungarikum értékű dolgokat hoznak létre. De ide sorolhatóak azok is, akik a munkájuk során pozitív értelemben befolyásolni képesek egy-egy folyamatot a Világ színterén.

Ezek közé tartozik a Merítés mostani adásának vendége is, akinek az életében több különleges pont is találkozik. Lássuk csak miképpen egyesülhet a látszólagos véletlenek sorozata, a tudatos pályaválasztással. Van, amit Kossuth Lajos után másodikként kapott meg. Több országban különleges élethelyzeteket élhetett át, szolgálhatta a hazáját elősegítve nemzetközi folyamatokat. Valamint a nevéhez fűződik Magyarország egyik legismertebb fesztiválja, az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő Bajai Halfőző Fesztivál.

Szentiványi Gábor 1975-től közel 40 évig a Külügyminisztérium munkatársaként szolgálta hazánkat diplomataként. A véletlen, vagy a sors úgy hozta, hogy éppen a rendszerváltáskor teljesített diplomáciai szolgálatot Amerikában, ahol a sajtómegjelenésekért volt felelős. Irakban teljesített szolgálatot az iraki-iráni háború kitörésekor. Tevékenyen vett részt a több ezer kint élő magyar evakuálásában. 3 alkalommal volt Magyarország nagykövete. Mindhárom alkalom Magyarország szempontjából fontos időszaknak tekinthető. Nagykövetként Londonban Magyarország Európai Uniós csatlakozásának előkészítését segítette elő. Hágában, és Stockholmban pedig már az Uniós tagság, és Magyarország NATO tagságának idején képviselte hazánkat.

2004-ben munkásságáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést. Számos külföldi kitüntetés birtokosa.

Hivatali munkája mellett nem szűnt meg „bajainak” lenni.  Ha már a Bajai Halfőző Fesztiválról esik szó, az adásban Szentiványi Gábor a bajai halászlé titkát, és receptjét is megosztja a hallgatókkal.

A MÚOSZ Életmód Szakosztálya szervezésében dr.Szalontai Éva meghívására Szentiványi Gábor az újságírókkal 2015.04.22. délután 15 órakor osztja meg nagykövetként átélt élményeit a MÚOSZ Sajtóházában. (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A)

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

 

Az adás az alábbi ikonra kattintva meghallgatható.

2015.04.21>>>