↑ Return to 2015

Oldal nyomtatása

Merítés – Az Óperencián innen és túl… 2015.06.16.

Merítés – Az Óperencián innen és túl… 2015.06.16.

Az 5. Magyar Világtalálkozó keretében Budapest mellett az ország számos pontján rendeztek érdekesebbnél érdekesebb programokat. Ezek közé tartozott a „Gyere haza várunk” ifjúsági konferencia is, amelynek immáron hagyományosan Ópusztaszer adott otthont. A Nemzeti Történeti Emlékparkról a rendezvény kapcsán Kertész Péter igazgatóval beszélgettünk, aki az iskolások számára létrehozott izgalmas, interaktív, játékos tanulási lehetőségekről is mesélt.

Az ifjúsági konferencia egyik előadója dr. Heider Márk, az Ausztráliában Tartózkodó Magyar Fiatalok Világklubjának elnöke. A 29 éves fiatalember a legfiatalabb Világklub vezetők közül való. Nem kisebb feladatra vállalkozott Dr.Tanka László a Panoráma Világklub elnökének felkérésére, mint a kint élő magyar fiatalok összefogására, az identitástudatuk megerősítésére, a magyar nyelv iránti érdeklődésük megtartására. Márk Ausztráliában egyetemi tanulmányokat folytat, így nem csak a kint élő magyar fiatalok kerültek a látókörébe. Céltudatos ifjú lévén hamar felismerte, hogy az interkulturális közösségekben rejlő erőt sokkal szélesebb körben lehet és érdemes hasznosítani. A magyar nyelv, a magyar emberek iránti érdeklődést érdemes felkelteni az egyébként kifejezetten nyitott szemléletű befogadó országban élő, más nemzetiségű fiatalok körében is.

Heider Csilla kétlaki életet él. Mivel fia a Föld másik féltekén, Ausztráliában folytatja tanulmányait, így elhivatott édesanyaként ideje egy részét Magyarországon, egy részét pedig Ausztráliában tölti. Arról beszélgettünk, hogy miként kezeli a család a fiú elhatározásából kialakult élethelyzetet, illetve milyennek látja a kint élő magyarok életét.

Csontos Sandra a Gyere Haza Alapítvány szakmai vezetője. Az Alapítvány a külföldről hazatelepülni kívánóknak igyekszik segítséget nyújtani az újbóli otthonteremtésben, illetve az itthoni munkavállalásban. Sandra szintén felszólalt az Ifjúsági Konferencián, ahol az Alapítvány célkitűzéseit mutatta be a hallgatóságnak.

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

Az adás az alábbi ikonra kattintva meghallgatható.

2015.06.16>>>

Az emlékparkról és az alapítványról az alábbi linkeken tájékozódhatnak:

gyhza

ópusztaszer