↑ Return to 2014

Oldal nyomtatása

Merítés – Még egy kis történelem… Akiket a sors választott ki? – 2014.12.10.

merites-150x150

Merítés – Még egy kis történelem…

Akiket a sors választott ki? – 2014.12.10. 

 

 

 

 

Majdnem napra pontosan 3 éve készítem ezt a műsort. 2011. december 14.-én került adásba, az első általam szerkesztett Merítés. Azt az adást, és az azóta elkészült minden műsort, bármikor meghallgathatják a honlapunkon, a merites.hu oldalon.

A 3. évfordulóra a kedvenceimből készítettem egy összeállítást. Szucsik Ágnessel hónapokon keresztül dolgoztunk együtt a Reggeli Merítés, Egy kis történelem rovatában. Zseniális előadó. Igazán irigylésre méltóak azok a fiatalok, akik tőle ismerhetik meg a történelmet. Ágnes nem csak középiskolásokat tanít. Hosszú évek óta tart előadásokat a Kossuth Klubban, a József Attila Szabadegyetem keretében. „Sorsdöntő történelmi napok. A magyar és egyetemes történelem nevezetes eseményei a legrégebbi időktől a XX. századig” címmel. A Nyugdíjas Szabadegyetem programját szívből ajánljuk a hallgatók figyelmébe!

A közös munkánkat végtelenül élveztem, és csak remélhetem, hogy egyszer találunk anyagi forrást a folytatására. A mai adást, ebből a szívemnek kedves sorozatból állítottam össze.

Mindenki, akiről a mai napon beszélgetünk, valamiképpen sorsszerűen került abba a helyzetbe, ami meghatározta a további életét, és ezáltal a magyar történelemben betöltött szerepét. A történelmi szereplőkről többnyire az idő mutatja meg, hogy a személyük által meghozott lépések, mennyire bizonyulnak helyes, vagy jogos döntéseknek? Az sem ritka, hogy egyes személyekkel kapcsolatban ez a megítéltetés koronként változik. Néha évtizedek, vagy akár évszázadnyi távolságból, egészen másképpen látjuk, és ítéljük meg a szerepüket. És megváltozhat, hogy miképpen ítéli el, vagy menti fel őket egy-egy szempont megváltoztatása.

Először az 1871-ben született báró Eötvös Józsefről, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszteréről beszélgetünk.

Az előzőekben szó került Kossuth Lajosról, aki vitathatatlanul a magyar történelem egyik legismertebb alakja. A következő percekben az ő életéről beszélgetünk Szucsik Ágnessel.

Kossuth Lajos kapcsán szó kerülhet egy az ország sorsát nagyban befolyásoló eseményről, a világosi fegyverletételről. Görgey Artúr megítéltetését életében, és jóval halála után is gyakorlatilag meghatározta az ebben a történelmi eseményben játszott szerepe. Erről a szerepről beszélgetünk.

Számos olyan szereplője van a történelemnek, akinek a szerepéről vita folyik. A most következő történelmi személyről, Károlyi Mihályról is megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy az általa hozott döntések milyen megítéltetés alá essenek? Szucsik Ágnes a történelmi szempontokat mondja el.

Az „Egy kis történelem…” rovatban nem csak uralkodókról, politikusokról, és hadvezérekről beszélgettünk. A magyar irodalom, a tudományos élet, és a művészetek kiemelkedő személyei is helyet kaptak a sorozatban. Kandó Kálmán nevét mindenki ismeri. A híres magyar feltaláló múlhatatlan érdemeket szerzett hazánknak. Az ő életét, és munkásságát is megismerhettük Szucsik Ágnes segítségével.

Az adás utolsó részében a világ egyik legcsodálatosabb művészéről, Liszt Ferencről beszélgetünk.

Merítéssel legközelebb december 24.-én, karácsony este jelentkezünk. Akkor is várjuk Önöket itt, a Civil Rádióban.

A műsor várhatóan januártól új idősávba kerül. Ennek részleteiről a honlapunkon, a merites.hu oldalon, és a facebook oldalunkon tájékoztatjuk a hallgatókat.

Szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

Az adás az alábbi ikonra kattintva meghallgatható.

2014.12.10>>>