↑ Return to 2014

Oldal nyomtatása

Merítés – Jogok, és lehetőségek… 2014.10.29.

merites-1024x1024

 

Merítés – Jogok, és lehetőségek… 2014.10.29.

 

Az adásban két, kifejezetten érdekes életpályájú ember szólal meg. Bár teljesen más pályán, de mindkettőjükről elmondható, hogy az eddigi feladataik során számos olyan dolognak voltak részesei, amelyek így, vagy úgy, figyelemre méltóak. Néha akár az ország dolgait is érintő témákkal foglalkoztak.

Dr. Székely László 2013 őszén vette át az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vezetését. Az Ombudsmant az első év tapasztalatairól, a prioritásokról, az elkövetkező év legfontosabb feladatairól kérdeztük. Eközben természetesen szó került azokról a korábbi munkáiról is, amelyek Magyarország szempontjából meghatározó jelentőségű témákhoz kapcsolták a nevét.

Az adás második felében Frei Tamással beszélgetünk, aki évtizedekig meghatározó szereplője volt a magyar médiának. Műsorai gyakorta nézettségi rekordokat döntöttek. Egy idő óta eltűnt a képernyőről. A ma már több könyv írójaként is sikeres kávéház-lánc tulajdonos élete, önmagában is egy izgalmas regény. Éppen úgy otthon van Nizzában, Miamiban, mint Budapesten. Egyesek szerint talán sarkosan fogalmaz a magyarországi helyzetről, de az biztos, hogy érdemes figyelni a meglátásaira.

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

Az adás az alábbi ikonra kattitntva meghallgatható.

2014.10.29>>>