↑ Return to 2013

Oldal nyomtatása

Merítés 2013. január 06. – Talpon maradni…

merites-150x150

Az idei év első adásában két beszélgetéssel várjuk a hallgatókat. Az emberek nagy többsége drámaként éli meg, ha változtatni kell az életén. A munkahelyváltás, amennyiben nem önkéntes döntés eredménye, vagy más városba, esetleg külföldre költözés, a megszokottól való elválás sokak számára gyakran leküzdhetetlen problémát jelent. De vannak olyan szakmák, amelyekben a váltás szinte hozzátartozik az élethez. Ilyen például a színművészek élete. Az adásban két művészt hallanak majd. Mindketten számos színházban megfordultak már. Na, nem a tehetség hiánya sodorta őket egyik helyről a másikra. Az élet, a művészi pálya alakulása vitte őket egyre tovább. De amint hallani fogják, mindketten a talpon maradás művészei. Ahogy más emberek, a színházi szakemberek sem mindig akkor változtatnak, amikor ők maguk is ezt gondolnák. Sőt az sem szokatlan, ha egy művészről kiderül, hogy a színpad mellett polgári foglalkozást is űz.

Az első beszélgető partner nevét nem áruljuk el előre. Szeretnénk, ha a hallgatók a hangjáról ismernék fel őt. Nem lesz nehéz dolguk, hiszen a művész számos kiváló, nagyformátumú színésznek kölcsönzi a magyar hangját. Arról beszélgetünk, hogy mennyire más teljesítményt követelnek a szinkron, a színpadi, és a film szerepek? Hogyan lehet felállni egy váratlan kényszer-távozás után? Mi a túlélés filozófiája? Szó kerül arról is, miképpen kell szembesülni a színészeknek a korukkal? A színpadi szerzők kiknek írnak jó szerepeket? Mit jelent, ha egy színigazgató, vagy rendező gondolkodik valakiben? A művész arról is őszintén vall, miért vállalt szerepet az érdekképviseletben, ezzel szolgálva pályatársait?

A második beszélgető partner Magyarország egyik népszerű musical-színésze, Csengeri Attila. Tőle megtudhatják, hogy a színházi szerepek mellett, milyen polgári foglalkozással gondoskodik a családja biztonságáról? Attila azt is elárulja, miért jött haza a szakmailag is előnyös, és anyagi jólétet is megadó külföldi szereplést feladva? Emellett a hallgatókat abba is beavatja, hogy a szerepei milyen módon formálják Őt emberileg?

Hallgassák a Merítés adásait élőben az ország bármely részéről, vagy akár az országhatárokon túlról az interneten keresztül. Ajánljanak bennünket barátaiknak, ismerőseiknek. Adásainkat le is tölthetik a honlapunkról – www.merites.hu Tartsanak velünk az újévben is.

szerkesztő: Csaba Beatrix, gyártásvezető: Romsics Balázs

Az adás a következő ikonra kattintva meghallgatható.

2012.01.06>>>