↑ Return to 2012

Oldal nyomtatása

Merítés különkiadás 2012.12.18. – Készülünk az Ünnepre

merites-150x150A MERÍTÉS különkiadása:

Készülünk az ünnepre. Sokaknak ez az ajándékok beszerzésének nehéz feladatáról szól. És sokaknak arról, hogy hiába jönnek a hivatalos ünnepnapok, hiába a világ számára a szeretet ünnepének kikiáltott néhány szeretet nap. Nekik erre sem telik. Nem hogy ajándék halmazok, de még meleg étel sem kerülhet az asztalra. Vagy ha telne mindenre, akadnak olyanok akik épp azért szomorúak, mert nincs kivel megosztani az ünnepet. Pedig ezekben a napokban több figyelmet remélünk, várunk, és ha lehet, adunk egymásnak. Szerencsére vannak olyan emberek, akik született segítők. Ők fontosnak tartják, hogy szervezetekbe tömörülve segítsenek azoknak, akik rászorulnak. Főállásban figyelnek a többeikre. Ilyen szervezet a több mint 20 éve működő Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is. Edvi Péter, a szervezet elnöke mutatja be azt a roppant munkát, amit nem csak az ünnepnapok előtt, hanem az év minden napján végeznek a gyermekekért. Professzor dr.Iván László az ország elismert gerontológiai szakembere, a Batthyány-Strattmann László Idősek Akadémiája megalapítója. Vele a generációk változásának kérdéséről, a nemzedékek közötti kapcsolatokban időszerű paradigmaváltásról, az alkalmazkodásról, az egymásra figyelés fontosságáról beszélgetünk. Varga Csaba a Stratégikutató Intézet elnöke felhívja a hallgatók figyelmét arra, miben lehet az idei karácsony más, mint minden korábbi volt? Várjuk Önöket december 18.-án, kedden délelőtt 10 órakor a Merítés különkiadásával.

szerkesztő: Csaba Beatrix, gyártásvezető: Romsics Balázs

Az adás a következő ikonra kattintva meghallgatható.

2012.12.18 >>>