↑ Return to 2010

Oldal nyomtatása

2010. október 5.

Hajléktalanhelyzet Budapesten

Nap, mint nap találkozunk velük. Van, aki undorral, van, aki szánalommal, van, aki dühvel tekint rájuk. Van, akinek már annyira megszokta a szeme, hogy szinte észre sem veszi őket. Valószínűleg, mióta létezik civilizált emberi társadalom a Földön, ők vannak: a hajléktalanok.

A hírvilágban vannak szezonális témák, melyek az év egy-egy időszakában újra és újra előkerülnek. Tavasszal sokat hallunk árvizekről, nyáron vízbefulladásokról, télen pedig szinte minden héten hallunk utcán megfagyott emberekről. Amikor ezeknek a híreknek szezonjuk van, sok megoldási kísérlettel, javaslattal is találkozunk, melyek mind elvileg azt hivatottak elérni, hogy a következő szezonban már kevesebbet halljunk árvizekről, fulladásokról, halálra fagyott hajléktalanokról.

A hajléktalanhelyzettel kapcsolatban azonban nem ez az egyetlen égető probléma. Pont a fagyhalál elől és a túlélést keresve kapualjakba, forgalmas helyekre, aluljárókba gyűlnek. Ha jobb az idő, a legforgalmasabb tereken kéregetnek, ha rosszabb, az aluljárókban, árkádok alatt isznak, beszélgetnek. Néha hangosak, gyakran büdösek, esetenként agresszívek. A tényt, hogy ezen változtatni kell, senki nem vitatja.

Szeptember elején megjelent a Belügyminisztérium honlapján egy törvénymódosítás-tervezet. Az építési és területrendezési törvény tervezett módosításába bekerült egy passzus, mely először definiálná a közterület fogalmát, aztán meghatározná annak rendeltetésszerű használatát, végül fehatalmazná az önkormányzatokat, hogy az ettől eltérő-közterülethasználatot szabálysértésnek minősítse, s mint ilyet szankcionálhassa. A tervezet a részletes indoklásban külön ki is emeli a hajléktalanok életvitelszerű utcán lakását, mint nem rendeltetésszerű közterület-használatot.

A Város Mindenkié mozgalom aktivistái a Belügyminisztérium előtti füvön szunyókálva tiltakoztak a tervezet ellen

A szöveg sokaknál kiverte a biztosítékot. A külön célcsoport megjelölése, a jogi koherenciazavarok és a tény, hogy mindez az építési törvény módosításába van belerejtve, sokak szerint rendkívül aggályos. ElőszörA Város Mindenkié jogvédő mozgalom hívta fel rá a figyelmet. Őket követve pedig az összes jelentősebb hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezet, politikusok és jogászok is hangot adtak ilyen vagy olyan aggályuknak a szöveggel kapcsolatban.

Az műsorban a Hajlék Nélküliek Jövjéért Alapítvány ügyvezetője, Besenyei György szociológus, Lápossy Attila alkotmányjogász, az ELTE alkotmányjogi tanszékének oktatója és a fent említett A Város Mindenkié mozgalom képviseletében egy volt hajléktalan, Csepregi László Iván mondta el véleményét az aktuális helyzetről, az ellátórendszerről, a tervezett törvénymódosításról és alternatív megoldási javaslatokról.

A műsor meghallgatása utáni elgondolkodtató levezetésként, vagy  előtte vagy csak úgy érdemes elolvasni egy témába vágó történetet az urbangekko.blog.hu-n.

Műsorvezető: Szabó Zoltán

LETÖLTÉSEK