adás

Merítés – A jövő tudománya

2018.03.06. kedden 11 órakor a Civil Rádióban (FM98.0)

 

A fejlődés sohasem áll meg. Ennek köszönhetően újabb és újabb technikai és energetikai csodák kerülnek az emberek birtokába. Mindez azonban ma már nem csupán azt a célt kell szolgálja, hogy az emberi élet minél kényelmesebbé váljon. Arra is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani, hogy a bolygó energiakészleteit ne merítsük ki teljesen. A légkör, a föld és a vízszennyezést jelentősen csökkentsük, hiszen az életesélyek drasztikusan csökkennek, amennyiben nem történik fordulat ebben a kérdésben.

 

A XXV. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum olyan nagyszabású szakmai találkozó, amelyen hazai és nemzetközi cégek fejlesztéseit mutatták be. Nem csak kutatási eredményekről, energetikai innovációkról, a jövő technikai újdonságairól folyt a két napon át tartó diskurzus. Számos fejlesztés hasznosításának lehetőségeiről is tárgyaltak a résztvevők.  A jövő technológiája szó szerint az ajtónk előtt áll, hiszen a Fórumon kiállításra került elektromos járműveket a résztvevők megtekinthették és olyan újdonságról is tájékoztatást kaptak, mint az elektromos hajózás, illetve az elektromos repülő, amely elképesztő innovációs irány az energiafelhasználás területén. Az immáron negyedszázada megrendezésre kerülő esemény jelentőségéről és az eddig eltelt több, mint 20 esztendő eredményeiről beszélgettünk Prof. Dr. Steier Józseffel, a Fórum elnökével.

http://sunwo.eu/

 

A nagyszabású rendezvényen dr. Bartal Tamás a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató igazgatóságának elnöke, az elektronikus útdíj fizetés innovációs jelentőségéről és a Könnyű Közmű Program energetikai tényezőiről tartott tájékoztatást. A sokakat érintő kérdésekről beszélgettünk a konferenciát követően.

https://nemzetiutdij.hu/articles/article/tarolt-a-nusz-zrt-a-kivalosag-az-ugyfelkiszolgalasban-dij-versenyen  

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

 


Kiemelt adások

A tartalom a képre kattintva hallgatható meg.

 

 

Partnereink