adás

 

Lélek-kút

2017.12.12. kedden 11 órakor a Civil Rádióban (FM98)

 

A Merítés 6 éves évfordulója kapcsán, néhány beszélgetést újra felidézünk a hallgatóinknak. Az elmúlt 6 évében nagyon sok érdekes embert és témát mutattunk be. Ilyen volt a 2016.10.04.-i adásunk is, ahol Tolvay Ferenccel beszélgettünk, az akkor megjelent Zsolnay kódcímű könyvéről. Törő István a Zsolnay család történetébe engedett betekintést, és egy rendkívül érdekes beszélgetésre került sor William Paul Young íróval, az Eva című regényéről, amit több, mint 22 millió példányban adtak el.

   

Tolvaly Ferenc: A Zsolnay-kód című regényének különlegessége, hogy elkészítését olyan autentikus segítő is támogatta, mint Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia, a könyv főhősének, Zsolnay Teréznek a dédunokája. A mű megszületéséről beszélgettünk az íróval.

   

 

Törő István, a Virág Judit Galéria ügyvezető igazgatója, Zsolnay szakértő. Műgyűjtői szakmai oldalról segítette, a hiteles dokumentumok alapján íródott regény megszületésének folyamatát. Beszélgetésünkben arra is kitérünk, hogyan válhatott a Zsolnay család, egy vidéki kisvállalkozásból elindulva világsikereket elérő dinasztiává? Mi a család által létrehozott, különleges minőségű alkotások titka, amivel mind a mai napig elvarázsolják a műgyűjtőket.

   

William Paul Young: Eva című regénye több, mint 22 millió példányban fogyott el eddig a világ könyvpiacán.  Az Alexandra Kiadó jóvoltából, skype interjút készíthettünk, a teremtéstörténet eddigi felfogását újra értékelő, meglepő szempontokat felsorakoztató, népszerű bestseller szerzővel. A beszélgetést, Szabó Árpád tolmácsolja a hallgatóknak.

   

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix