adás

 

Merítés – Példaképek

Bátrak és nagyot álmodók…

- 2016.09.20.

 

Vannak olyanok, akik a saját életük teendőin túl, a köz javán is nagyon sokat dolgoznak. Gyakran derül ki róluk beszélgetés közben, hogy valójában egy-egy megfogalmazott igény, egy-egy elhívás sodorta őket az adott helyzetbe. Munkájukkal, sokkal nagyobb körben hatnak generátorként, mint amire valaha is gondoltak volna. Ezért tudatosan nem is készültek a mostani szerepkörre, inkább csak ők voltak azok, akik elkezdtek válaszolni egy megfogalmazódó igényre. A közösség hívó szavára. Mert tévedés azt gondolni, hogy az oly sokféleképpen vitatott mai társadalomban, nincsenek minőség iránti igények.  Vannak, és meg is fogalmazódnak. A ma bemutatásra kerülő két vendég, példakép a javából. Közösségépítők ők, akik körül civil közösségek alakultak ki, szinte spontán módon.

 

kovacs-magdolna_csakanoknek

Kovács Magdolna, kommunikációs és marketing szakértő, egy felmérés kapcsán érdekes, de talán nem is annyira különös felfedezésre jutott a nőkkel kapcsolatban. Ennek hatására alapította meg a Csak a Nőknek Magazint. A mintegy 45000-es olvasótáborral rendelkező média különlegessége, hogy abszolút az olvasók igényeire épül. Fogalmazhatunk úgy, hogy az olvasók kérdéseire adnak választ az online felületen, és a 10000 példányban, nyomtatott formában is megjelenő Magazinnal. A közösségi igényre nem csupán írásokkal, cikkekkel válaszolnak. 2 éve indult el a Csak a Nőknek Klub is, ahol a szakértőkkel, tanácsadókkal, személyesen találkozhatnak az érdeklődők. A népszerű klubrendezvények során offline közösség is épül, ami új, és új impulzusokat ad a szerkesztőség, a szervező stáb számára.

http://csakanoknek.hu

 

 

 

TankaLaszloPortre

Közösségformáló példakép Tanka László is, aki a Panoráma Világklub alapítója, és elnöke. A hallgatók számos interjút hallhattak már vele az évek során, amikor beszámoltunk egy-egy nagyszabású eseményről. Azonban maga az életút is figyelemre méltó. Az elmúlt 35 év sok munkával, számos küzdelemmel, ugyanakkor elképesztő eredményekkel is járt. 5 világrész 80 országában, több mint 200 társklub, sok ezer ember összefogása. Talán mondhatjuk, hogy eképpen a legnagyobb magyar civil szervezet vezetése, nem mindennapi kihívás. De hogy milyen út vezetett el ehhez az eredményhez, honnan indult ez a nagy ívű pályafutás, erről beszélgetünk az elkövetkező percekben.

http://www.vilagklub.hu/home?subSiteId=1

 

 

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix