adás

 

 

Merítés – Sikerkódok

2016.02.09. kedden 13 órakor a Civil Rádióban (FM98)

     

okovacs_szilveszter

Simándy József Kossuth-díjas operaénekes születésének 100. évfordulója alkalmából, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Életmód Szakosztálya szervezésében 2016. február 15.-én emlékműsorral tisztelegnek Magyarország egyik leghíresebb művészének. A program keretében, kiemelkedő tehetségét, nagy ívű pályáját többek között Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója méltatja. Az esemény kapcsán beszélgetünk a Főigazgató úrral Simándy József talentumának tisztelegve. Természetesen az interjú során a Magyar Állami Operaház idei évadának kiemelkedő eseményeiről is szót ejtünk.

opera.hu

 

Viragpostar-viraggal-3

Kiemelkedő események, személyes, családi és társadalmi ünnepek méltó kerete a feldíszített, igényes környezet, amelynek fontos kelléke a virágdíszítés. Emellett a virág önmagában is lehet ajándék. A tisztelet, a szeretet kifejezése. Régebben természetes volt az is, hogy az emberek ismerték és értették a virágnyelvet. Tehát ha egy hölgy bizonyos virágokból összeállított csokrot kapott, akkor bizony abból többet is megtudhatott a hódoló szándékairól, mint amennyit egy avatatlan szem meg tud állapítani. A mai felgyorsult világban már koránt sem az ezt a nyelvet ismerő széptevők küldenek csokrokat imádott hölgyüknek. A virágküldés szokásairól, ennek változásairól, és a nemzetközi és magyar virágpiac ismérveiről mesél Szabó Róbert, a Virágposta vezetője.

viragposta.hu

 

Schweickhardt Andras

Egy-egy fontos eseményen nem csupán a kellemes design megteremtésére kell odafigyelni. A szépség mellett a gasztronómia legalább ilyen fontos eleme az életünknek. Legyen az családi ünnep, céges vagy társadalmi esemény, a finom falatok nem hiányoznak az asztalról. Schweickhardt András a Prima Maroni Kft ügyvezetője bepillantást enged egy Magyarországon nagyon közkedvelt gyümölcs különleges világába.

 

gesztenye

Bár a gesztenye elvileg idénygyümölcs, ma már gyakorlatilag egész évben fogyasztják. Magyarországon sok ezer tonna fogy belőle. A beszélgetésben kicsit kitekintünk a gesztenyetermesztés nehézségeinek feltárásával, a nemzetközi összefüggésekre is. Valamint azt is megtudhatják, hogy melyik ország számít gesztenye nagyhatalomnak?

maroni.hu

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

 

 

 

Kiemelt adások

A tartalom a képre kattintva hallgatható meg.

 

 

Partnereink