adás

Merítés – Külön életek

2015.02.24. kedden 13 órakor a Civil Rádióban (FM98)

       

Ma már nem számít különlegesnek, ha egy gyermekről kiderül, hogy a szülei elváltak. A válások száma, sok országban folyamatosan emelkedik. Kutatók szerint rövidtávon ez a tendencia nem fog megváltozni, mivel egyfajta válságkezelési módszerként alkalmazzák a párok a válást. Azonban fontos kérdés, hogy amikor két ember kapcsolata helyrehozhatatlanul megromlik, milyen megoldással biztosítható a gyermekek számára a nyugodt, kiegyensúlyozott életminőség? A közös szülői felelősség ugyanis a válás után is megmarad.

Magyarország az európai válási statisztika szerint a középmezőnybe tartozik. A magyar válási gyakorlatban döntően az anyánál helyezik el a gyermekeket. A közös szülői felügyelet gyakorlása, az osztott elhelyezés még nagyon ritka. Az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes lehet itthon is megfontolni a közös szülői felügyelet gyakoribb alkalmazását.

Az Apák az Igazságért Egyesület alapítói azt a célt tűzték ki, hogy a lehető legtöbbet tesznek a szülői egyenjogúságért. Fontosnak tartják, hogy mindenkinek lehetősége legyen érvényesíteni azt a jogát, hogy szülőként a válás után is aktív részese lehessen a gyermek életének. Nem csupán a láthatás jogának biztosítására gondolnak. Lényeges szempontnak tartják azt is, hogy a gyermek felnövekvése során, az apai mintákat is ugyan úgy megkaphassa, mintha teljes családban, mindkét szülővel együtt élhetne. Az Egyesület elnöke, Szaniszlo Csaba, és az Egyesület titkára, Jaczó András mutatja be azt a munkát, amibe az alapítók kezdtek az igazságos gyermekelhelyezések érdekében.

 

Az interjúban elhangzott, hogy mediátor közreműködése segítheti a váló felek megegyezését a különélés szabályainak kialakításában, a gyermek elhelyezési kérdésekben.  Az adás második felében Déri Krisztina mediátor-kiképző trénert, akkreditált igazságügyi mediátort kérdeztük a válási procedúrában, a mediátor szerepéről. Miért érdemes mediátor szakembert bevonni a válás előkészítésébe, a közös megegyezés létrehozásába? Miben más a mediátornál megkötött egyezség, mint amikor ügyvéd közreműködésével, bírói döntés alapján mondják ki az életközösség megszűnését?

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix