adás

 

Merítés – Kulisszák mögött

2014.10.15. szerdán este 19 órakor a Civil Rádióban (FM98)

     

Moravetz Levente az elmúlt években itthon, és a határon túl is, nagyszabású történelmi musicalek rendezésével örvendeztette meg a közönséget. Ilyen volt a A Fejedelem, és a Zrínyi 1566, amelyeknek egyben írója, rendezője, sőt producere is a művész.

A Pécsi Harmadik Színház, és a Gergely Theáter közös produkciójában, Pécsett október 10.-én bemutatott legújabb előadás azonban, teljesen más műfajban mutatja be az író-rendezőt. A Csiki-csuki vérbő vígjáték, egy család összegubancolódott, kusza érzelmi szálaiból eredő bonyodalmaival nevetteti meg a közönséget.

Az előadás szereposztása is eltér a megszokottól. Az ma már szinte természetes, hogy egy színész televíziós kamerák kereszttüzében, műsorvezetőként mutatkozik be. Az azonban nem nagyon fordul elő, hogy egy televíziós műsorvezető a világot jelentő deszkákra lépve, színészmesterséget gyakorol. Azonban a Csiki-csuki című vígjáték ebben is újdonságot hoz. Ugyanis Kárász Róbert, a TV2 népszerű műsorvezetője, az előadás egyik szereplőjeként debütál.

Moravetz Leventével, Gergely Róberttel, a történet egyik kulcs figuráját alakító színművésszel, és Kárász Róberttel beszélgetünk az előadás kapcsán.

A beszélgetésben ezúttal félretesszük a magázódást, mivel a két színész-rendezővel gyerekkorom óta ismerjük egymást. Mindketten évekig a Pécsi Nemzeti Színház művészei voltak. Kárász Róberttel pedig évekig dolgoztunk együtt a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában.

 

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix