«

»

Már 19

Bejegyzés nyomtatása

Merítés – Jövő formálók – 2018.03.20. kedden 11 órakor a Civil Rádióban (FM98)

 

A XXV. Nemzetközi Energetikai és Innovációs Fórum tele volt meglepetésekkel. Nem csak innovációs újdonságok tekintetében, hanem abban is példaértékű szakmai konferenciának voltunk tanúi, amely lehetőséget adott arra, hogy a mindennapi hasznosulás terén aktív szereplőkkel is megismerkedhessünk.

 

Prof. Dr.Steier József az Innovációs Fórum megálmodója az elmúlt adásunkban már beszámolt a 25 év jelentőségéről. Az elkövetkező percekben egy korábbi adásból idézünk fel egy rövid részletet, hogy bemutassuk a nagyszabású gondolkodó szemléletmódját, mely megalapozta azt a hosszú évtizedek óta tartó szakmai munkát, amely nemzetközi és hazai sikereket hozott innovációs, energetikai és gazdasági téren egyaránt.

http://sunwo.eu/rolunk/

 

 

A szakmai fórum egyik főszervezője és támogatója évek óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Az innovációk, találmányok, fejlesztések eljuttatása a cégekhez, vállalkozókhoz nagyon komoly feladat. Csoltó Gábor alelnök úrral arról beszélgettünk, hogy milyen formában jutnak el és kerülnek gazdasági értelemben hasznosításra a vállalkozások életében az energetikai újdonságok. Miképpen segíthetik a gazdasági és kereskedelmi szempontokat, és miképpen szolgálják a vállalkozások fejlődését.

http://bkik.hu/

 

Köcse Tibor Nagypáli polgármestere évek óta rendszeres vendége az Innovációs Fórumnak. Nem csak az újdonságok iránti elméleti kíváncsisága hozza el évről évre. A polgármester úr az általa vezetett településen meg is valósítja az energetikai megújulást. Nem csupán abban jár élen, hogy már a középületek tervezésénél az energiatudatosság és az öko szemlélet érvényesül. Olyan településfejlesztési koncepciót valósítanak meg Nagypáliban, amely példa értékű, nemzetközi érdeklődésre is számot tartó. Az eredmények pedig magukért beszélnek. Nem csak abban, hogy az energiagazdálkodás és a környezettudatosság forintosítható megtakarításokat eredményez. A közösségformálás, a közgondolkodás alakítása, a lakósság aktív bevonása is jelentős változásokat hozott a település életében.

http://nagypali.hu/

 

Steier Márton pénzügyi szakember fiatal kora ellenére komoly tapasztalatokkal rendelkezik a pénzügyi területen. Az Innovációs Fórumon a Kriptodevizáról tartott előadása olyan, a gazdasági élet szempontjából új pénzügyi szemléletet előrevetítő témát mutatott be, amiről ma még a közgazdászok is sokat gondolkodnak. A Kriptodeviza bevezetésére és alkalmazására már Magyarországon is vannak kezdeményezések, azonban még messze nem aknázták ki a gazdasági értékit, a hatásvizsgálata pedig még ma is zajlik. Az azonban kétségtelen ténynek tűnik, hogy a jövő már ezen a területen is elkezdődött. Egyre több cég és vállalkozás ismerkedik a befektetési formával, ami az elkövetkező évtizedek talán legnagyobb pénzügyi és befektetési innovációját hozhatja el. A Kriptodevizára úgy tűnik a fiatal, a gazdasági életről, a kereskedelemről és a pénzügyi befektetésekről új szempontok szerint gondolkodó, az innovációs szemléletmódra fogékony ifjú szakembergárda a legnyitottabb.

 

szerkesztő-műsorvezető: Csaba Beatrix

 Merítéssel legközelebb április 3-án, kedden délelőtt 11 órakor várjuk a hallgatókat.

 

Az adás az alábbi nyílra kattintva meghallgatható.

2018.03.20>>>